Nagyhegyes
Weboldal
A kora Árpád-korban több településnek helyet adott a Pece folyó által szabdalt dombhát. I. István korában Hegyes is templomos hellyé vált. 1067-ben, a Százdi apátság alapítólevelében, első írásos említésében Hegyesházas néven szerepel.
A tatárjárás óriási pusztítása után a Pece mellett települt újra a falu. A török hódoltság idején teljesen elnéptelenedik, a túlélő lakói Debrecenbe menekültek. Debrecen város külső birtokai közé tartozott, a XVIII. század közepétől újra benépesül. A szórt tanyákat építő letelepülők utódai a 20. század elejére több száz tanyából álló „tanyavilágot” hoztak létre. A második világháború után megindult ennek felszámolása.
A kollektivizálás a tanyaközpont, illetve falu alapítását erősítette. 1950-ben megindult a középületek megépítése, 1952. január 4-én, a községi tanács alakuló ülésén Nagyhegyes néven iktatták jegyzőkönyvbe a falut. A tanyavilág fokozatosan szűnt meg, 1975-ben az utolsó tanyasi iskolát is felszámolták.
Nagyhegyes címere: azúrkék vágott pajzs, zöld pajzstalppal. A zöld mező közepén arany gázkút állt, melyből – arany mezőben – vörös láng csap elő. A gázláng mindkét oldalán arany búzakalász van, amely a mezőgazdasági tevékenységre, a láng pedig a falu határában levő jelentős gázmezőre utal.
Zöld László írta Bajusz Istvánné adatlapjához (Nagyhegyes)
2011.06.17 21:11:55
Tisztelt Asszonyom! Nagyra értékelem,hogy több tiz éve dolgozik mint polgármester, gratulálok. Volt e változás a testületben ez idő alatt? Az uj erő jelen van e ? Támogatják e a más gondolkodás megjelenését? Szebb jövőt! ->